Okozhat-e a reflux gyomorfekélyt?

A reflux az emésztőrendszert érintő egyik leggyakoribb betegség, amit hazánkban a lakosság több mint fele tapasztal meg élete során legalább egyszer. Ráadásul az életkor előrehaladtával, nagyjából 40 éves kortól a reflux esélye fokozatosan nő, igaz, a tünetek súlyossága nagyon eltérő lehet.

Mivel ennyire gyakori kórképről van szó, joggal adódhat a kérdés, hogy vajon a gyomorfekély kialakulásában is lehet-e szerepe?

Ennek járunk most utána!

Mitől alakulhat ki gyomorfekély?

Mielőtt rátérnénk arra, hogy okozhat-e a reflux gyomorfekélyt, érdemes néhány szót ejteni ennek a betegségnek a kialakulásáról, pontosabban arról, hogy mi válthatja ki. A gyomorfekélynek alapvetően két fajtáját különböztetjük meg:

  • a Helicobacter pylori által okozott,
  • illetve a nem Helicobacter okozta fekélyeket.

A Helicobacter pylori felfedezése hatalmas áttörés volt a maga idejében az orvostudományban, és alapjaiban változtatta meg a gyomorfekélyről kialakult képet. Egészen addig ugyanis elsősorban a helytelen táplálkozást és a stresszt tették felelőssé a betegségért, miközben egy igencsak ellenálló kórokozó állt a háttérben. A kezelés ebben az esetben személyre szabottan, antibiotikumokkal, illetve a savtermelést csökkentő gyógyszerekkel történik, és több hetet is igénybe vehet.

Számunkra viszont most sokkal érdekesebb a másik csoport: az esetek 10-20 százalékában egyrészt a gyomorsavtúltengéssel, másrészt a nem-szteroid gyulladásgátló készítmények tartós alkalmazásával hozható összefüggésbe a betegség. Azaz tulajdonképpen maga a reflux is lehet a kiváltó ok.

A reflux akár a gyomorfekély előszobája is lehet

A reflux egyik jellegzetes tünete a gyomorsav termelődésének fokozódása, amit kiválthat bizonyos ételek fogyasztása, egyes gyógyszerek szedése, de különféle betegségek is. Ha ez a savas-maró hatás hosszabb ideig fennáll, akkor károsodást szenvedhet a gyomor nyálkahártyája, ami a gyomorfekély kialakulásához vezethet. Ha pedig ez a savas gyomornedv úgy kerül a nyombélbe, hogy közben nem semlegesítődik a pH-ja, akkor annak nyombélfekély lehet a vége.

Szóval igenis oda kell figyelni a refluxra, mert magától biztosan nem fog javulni, sőt! A helyzet idővel csak egyre rosszabb lesz, azt pedig biztosan nem szeretnéd megvárni, hogy komolyabbra forduljon a betegség.

Nézd meg, hogy néz ki ez a gyakorlatban!

A videót két éve készítettük az egyik vásárlónkkal:

Éppen ezért: égő érzés, illetve gyomortáji fájdalom esetén mindenképpen keress fel egy szakorvost, aki megállapítja, hogy pontosan mi a probléma forrása. A reflux ugyanis sokkal egyszerűbben kezelhető, míg súlyos fekély esetében akár műtéti beavatkozásra is szükség lehet. Igaz, erre csak nagyon ritkán kerül sor, de érdemes mindent megtenni az elkerüléséért.

A savas pH kordában tartásáért persze Te is sokat tehetsz, ha odafigyelsz a megfelelő táplálkozásra, ha mozogsz, és elhagyod a káros szokásaidat, de kereshetsz olyan természetes készítményeket is, amik segítenek csökkenteni a kellemetlen tüneteket.