4+1 házi praktika, hogy beinduljon az anyatej

Néha még az orvosok sem szívesen beszélnek róla, de sajnos nem minden anyukánál működik (úgy) a szoptatás (ahogy azt szeretnénk). Legsúlyosabb esetben az úgynevezett primer tejtermelési képtelenségről beszélünk, amikor a várandósság alatt és után egyáltalán nem indul be az anyatejgyártás.

Szerencsésebb esetben viszont te is elősegítheted ezt a folyamatot a megfelelő szoptatási pózzal vagy fejési technikával, valamint azzal, ha odafigyelsz néhány apróságra.

Miért van szükség az anyatejre? Azért, mert az anyatej

  • könnyebben emészthető, mint a tápszer
  • olyan anyagok találhatók benne, amit (szinte) semmivel sem tudunk (megfelelően) pótolni
  • erősíti a kisbaba immunrendszerét
  • csökkenti a gyermekkori cukorbetegség kialakulásának esélyét
  • valamint érzelmi kapcsolatot hoz létre a mama és a pici között.

szoptatas_cikk.png

A 0. tanács: próbálj meg sokat szoptatni

Akkor is, ha úgy érzed, hogy nem jön annyi tej, mint szeretnéd vagy kellene.

Sokan tejserkentő ételekre esküsznek, de eddig jelentős kutatás még nem igazolta, hogy volna olyan élelmiszer, ami számottevően befolyásolná a tejelválasztást. Hallottunk viszont már arról, hogy hasznos a mandula és a húsleves.

Ezek persze egészséges finomságok, de a legjobb és leghatékonyabb módszer mégis a (minél) gyakoribb szoptatás. Ne korlátozd a babát akkor, amikor szopizni szeretne: annyiszor és addig szoptasd őt, ahányszor és amennyi ideig szeretne.

Ha az elején ez nem sikerül, akkor se ess pánikba, ugyanis a felesleges idegeskedés és szorongás bizonyos esetekben a tej elapadásához is vezethet.

1. Pihenj eleget

22-es csapdája…

Pontosan tudjuk, hogy kismamaként és friss anyukaként ez nem mindig egyszerű (sőt, talán soha nem az), de a szoptatás során az egyik legfontosabb tényező a megfelelő alvásmennyiség. Szervezetednek – csak azért, mert épp szoptatsz – még nem lesz kevesebb igénye erre, ezért próbálj meg beiktatni egy kis pihenést.

Azt már ugyanis igazolták különböző kutatások, hogy az elégséges pihenés (és a nyugalom) fokozza az anyatej mennyiségét, és nemcsak erőt ad, de a stresszt is csökkenti.

2. Igyál elég folyadékot

Szoptatáskor is létfontosságú a megfelelő folyadékfogyasztás, hiszen ebben az időszakban az átlagoshoz képest több folyadékot veszítesz.

A szoptatós anyukák szervezete mintegy 750 ml anyatejet termel naponta, vagyis a normális (elvárt) mennyiségen kívül ezt is pótolnod kell. Ez azt jelenti, hogy a 2,5-3 literes elvárást még legalább 7-8 decivel meg kell fejelned. Ha ez picivel több lesz, az nem baj, ugyanis ez is segíti a tejelválasztást.

Fontos, és erre figyelj! Amikor folyadékról beszélünk, akkor vízről vagy teáról van szó, nem kóláról vagy egyéb édes löttyről. A gyümölcslevek még jöhetnek kis mennyiségben, de ügyelj a cukortartalomra.

3. Meleg zuhany és mellmasszírozás

A meleg fürdő és a masszázs egyik előnye az, hogy mindkettő frissít és nyugtat, másrészt a kellemes víz és a simító, dörzsölő, gyúró és lazító mozdulatok által fokozhatod a sejtek és szövetek működését.

Az érintés hatására ugyanis lazító hormonok kezdenek termelődni, ez pedig nemcsak segíti a test (és a lélek) ellazulását, de a szoptatós anyukáknál ennek hatására fokozódik és megindul a tejelválasztás is.

szoptatos_cikk_2.jpg

4. A helyes technika

És ide sok minden tartozik:

  • ügyelj arra, hogy a szoptatás nyugalomban teljen (az kellemes élménnyel és ne a stresszel társuljon)
  • próbálj meg mindkét mellből szoptatni
  • ügyelj a helyes mellretételre (akkor jó, ha sem fájdalommal, sem kellemetlenséggel nem jár)
  • minél nagyobb területet kapjon be a pici a bimbóudvarból
  • váltott oldalról szoptass

Fontos: ne korlátozd a szoptatás hosszát. Nem az órát, hanem a pici jelzéseit kell nézned.

+1: Szoptatós Teakeverék fogyasztása

Ne feledd: az újszülött babának nincs szüksége másra, csak az anyatejre, vagyis minél jobb minőségű az anyatej, és annak minél nagyobb a mennyisége, annál jobb.

A Szoptatós Teakeveréket épp azért alkottuk meg, hogy ebben segítsük az anyukákat, hiszen a tea rendszeres fogyasztása segítheti az anyatej megindulását, valamint támogatja szervezetedet abban, hogy az az ideális összetételű anyatejet állítsa elő.

Amiért még nagyon szeretjük ezt a teakeveréket, az az, hogy hatóanyagai az anyatejbe jutva nemcsak nyugtatják a picit, de enyhítik a hasfájását is. A nyugtató hatás pedig neked is jól jön: a szoptatásra nagyon sokan rágörcsölnek („Mi lesz, ha rosszul csinálom? Mi lesz, ha nem lesz elég tejem?”), és sokszor az ezzel járó stressz az, ami beteljesíti a jóslatokat.

A tea fogyasztásával viszont nemcsak az optimális mennyiségű és összetételű anyatejről, hanem szervezeted jó általános állapotáról is gondoskodhatsz.