Teakedvelő költőnk: Kosztolányi Dezső

Amikor a Nyugatos költőkre és írókra gondolunk, az első dolog, ami eszünkbe juthat, az a kávéházi élet. Mindannyian megtanultuk a gimnázium padsoraiban azt, hogy ezek a művészek egy jó feketét sohasem utasítottak vissza. Tulajdonképpen akkor miért is gondolnánk a teára? A válasz egyszerű: Kosztolányi Dezső.

Kosztolányinak olyan remekműveket köszönhetünk, mint például az Esti Kornél novellákat, vagy éppen az „Akarsz-e játszani” című verset. Ám az Édes Annáról sem kéne megfeledkeznünk, mint kötelező olvasmány. A költőről viszont kevesen tudják, hogy imádta a teát. Ezt a tényt képek sajnos nem támasztják alá, viszont írásai annál inkább. Hiszen a tea sokszor megjelenik verseiben, és még Kosztolányi feleségének, Harmos Ilonának a visszaemlékezéseiben is.

Kosztolányi egyik levelében ezt írja:

Thomas Mann-nál teáztam. Öttől hétig ültem náluk. Kevesebb merevséggel fogadott, mint például Móricz vagy Babits.

Akarsz-e játszani versrészlet:

Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszu-hosszu őszt,
lehet-e némán teát inni véled,
rubin-teát és sárga páragőzt?

A legmeggyőzőbb bizonyíték Kosztolányi és a tea viszonyáról a „Tea” című filozófiai írása, melyet A Hét nevű újság közölt 1910-ben. Ebben a szövegben a költő bevallja, hogy odavan ezért az italért. Továbbá azt is kijelenti, hogy a tea az álmodók bora. Álmodjunk tehát együtt!

Kellemes teázást és szép estét kívánunk!